Pontosan ott tart most a Bitcoin ahol a korábbi ciklusok során állt

Bitcoin árfolyam ciklusok

A NYDIG negyedéves jelentésének ábrája egyértelműen mutatja a Bitcoin korábbi ciklusainak ármozgásait, és azt sugallja, hogy a jelenlegi ciklus is a korábbi trendeket követi.

A Bitcoin árfolyam ciklus megfelelő szintén van most az árfolyam

A NYDIG, amely az egyik vezető Bitcoin befektetési és technológiai szolgáltató vállalat. Már korábban is pontos előrejelzéseket adtak a kriptoeszközök piacáról. Legfrissebb október eleji negyedéves jelentésében is elemezte a piacot.

Az ábra négy ciklust hasonlít össze: a 2013-as, a 2017-es, a 2021-es és a mostani Bitcoin árfolyam ciklus árfolyam mozgását. A grafikon szerint a 2013-as ciklus volt a legdrámaibb, ahol a Bitcoin értéke a legalacsonyabb szintről több mint 450-szeresére emelkedett. Az elmúlt két ciklusban a növekedés jóval visszafogottabb volt, de így is figyelemre méltó. 2017-ben ciklus 111,9-es profitot, míg a 2021-es ciklusban 20,4-szoros profitot produkált a Bitcoin.

Az aktuális ciklus, amely a kék színnel van ábrázolva, eddig nagyjából megegyezik a 2017-es ciklussal, ami reményt adhat arra, hogy a következő hónapokban jelentős áremelkedés várható.

A negyedik negyedév hagyományosan a Bitcoin egyik legerősebb időszaka, és jelenleg számos tényező katalizálhatja az árfolyam növekedését. Az amerikai elnökválasztás közeledtével a geopolitikai bizonytalanság, a monetáris enyhítés és a kriptoeszközökkel kapcsolatos szabályozási változások mind-mind olyan tényezők, amelyek további lendületet adhatnak a Bitcoin árfolyamának.

Kripto Konzultáció

Ha úgy érzed túl sok az új információ, vagy le kéne porolni az alapokat a kriptovaluta tudásod illetően, gyere el egy INGYENES konzultációra, foglalj időpontot és beszéljük meg, mi lenne a legjobb megoldás neked.
Ingyenes